A Pantheon
A Pantheon
Számtalanszor jártam már ezen a szép helyen, leginkább azért mentem fel ide, hogy gyönyörködhessek ebben a szép szoborban. Ugyanakkor nem csak a turult érdemes megnézni, hanem a tájat is!
Alsóörsön találhatjuk meg a Somlyó-hegyi kilátót, amely gyönyörű látványt nyújt az odatérőknek. Bárki számára remek kikapcsolódást nyújt a kilátóba felmenni, hiszen egy rövid kis sétával elérhető, a látvány pedig lenyűgöző odafentről.
Életem során háromszor jártam már Erdélyben, és mind a három alkalommal ellátogattunk a Gyilkos-tóhoz, megunhatatlan, biztos vagyok abban, hogy negyedszer is fog majd újat mutatni!
Gödöllő városában sok lehetőségünk adódik, ha ebédelni szeretnénk. Több vendéglátóhelyen is kínálnak napi menüket, a Mensa Bistro azonban főleg erre specializálódott. Naponta többféle menüvel készülnek, amelyből szinte mindenki talál magának megfelelőt.
A fehérvári püspöki palota Magyarország egyik legjelentősebb copfstílusú épülete. A palota előtt találhatjuk meg az Országalmát, amely szintén Szent István nevéhez is fűződik. A palota olyan nevezetességekkel is büszkélkedik, mint a Püspöki könyvtár, amelyben körülbelül 40.000 középkori kódexet és ősnyomtatványokat őriznek a mai napig.
A tihanyi Levendula Fagylaltozó méltán híres már, hiszen különleges fagylaltjaival valóban leveszik az embert a lábáról. Olyan igazán extrém ízvilágú fagyikat is kóstolhatunk, amiket még életedbe nem próbáltál, ez biztos. A hűsítő édességek vonzzák a figyelmedet a kedves kis kialakítású fagyizónál.
Székesfehérvár fő jelképe, és történelmi magva a székesegyház alapjain van. A városban járva rengeteg látnivalóban lehet részünk, és utunk során sok történelmi emlék jön velünk szemben a belvárosban. A Szent István-székesegyház az egyik, amit semmiképp se hagyjunk ki.
Na, ez az a hely, amit internet nélkül sosem találtunk volna meg Veszprémben. A városi könyvtár mögött lévő kis kávézó olyan kávé és teakülönlegességekkel várja vendégeit, amit mindenképp ki kell próbálnod! Egyszerű, de nagyszerű hely!
Gödöllő bár nagy város, sokszor ütköztem abba, hogy nem lehet 8 előtt sehova elmenni reggelizni. Legalábbis csilli-villi villásreggelire nem. Pékségből akad bőven a belvárosban, viszont nem lehet mindenhol leülni nyugodtan. A Lipóti Pékség franchise üzlet, azonban Gödöllőn nekem az egyik kedvenc pékségem.
A Gulya-dombi parkerdőben sétálgatva kellemes kikapcsolódásban lehet részünk. A tanösvény és a természet szépsége igazán megnyugtató. Itt épült 2 éve egy igen modern stílusú kilátó, a kirándulók számára.